BEMUTATKOZÁS
     
- 1954. január 12-én születtem Budapesten. Szüleim, testvéreim és rokonaim is zenéltek, aminek köszönhetően a hangok és hangszerek világát illetően rendkívüli gyermek- és ifjúkorom volt.
Édesanyám hárfaművész volt, míg édesapám csellózott, gitározott és hozzá még énekelt is. Spirituálé és népi zenekarokat vezetett, melyek próbáin gyakran én is ott voltam. Így nem meglepő, hogy a zenei környezet már a kezdetektől nagy befolyást gyakorolt rám, rövidesen pedig én is részese lehettem az előadásoknak.
 
         
     
- 1968-tól - 14 éves koromtól - a Záborszky József által 1954-ben alapított Szent István Király Gimnázium Ifjúsági Szimfónikus Zenekarában játszottam ütőhangszereken Zuglóban. Ez hihetetlen élményt jelentett, mert egyrészt végigjátszottuk a klasszikus zeneirodalmat, másrészt pedig különleges barátokra leltem.  
     
- Tanulmányaimat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végeztem, ahol két diplomát szereztem:
   - Cimbalom-, szolfézs- és általános iskolai énektanár (1975)
   - Ütőhangszeres tanár (1979)
 
     
- 1972-1980 között az óbudai Ilku Pál Általános Iskolában és a Szentendrei Ferences Gimnáziumban tanítottam ének-zenét. Már pályakezdőként is kiemelkedően lelkes voltam és boldogságot okozott számomra a munkám.
- 1979-től a mai napig a zuglói (XIV. kerületi) Szent István Király Zeneiskolában tanítok.
     
- 1975-ben mutattam be az általam szólistákra és szimfonikus zenekarra szerzett Karácsonyi misét, valamint Passiót, melyek számos alkalommal kerültek templomokban előadásra.
     

- 1976-1979 között a Láma együttesben Gerendás Péter vezetésével latin zenét játszottam, ami szintén nagy élmény volt számomra.

 
     
- 1981-ben besoroztak. A katonaságot a Magyar Néphadsereg Központi Fúvós Zenekarában töltöttem, ahol szintén sok kedves barátra, de kollégára is találtam. Zenekarunk a Parlament előtt fogadta a külföldi államfőket.
   
Oldal tetejére
     
- 1981-1987-ig tagja voltam Bergendy István szalonzenekarának.  
     
- 1980-ban komponáltam első filmzenémet, ez az Irka-Firka című mozifilm volt Varsányi Ferenc rendezésében.
     
- Utána következett a Suli-Buli hat részes kisfilm sorozata, mely nagy sikert aratott és még mozis változat is készült belőle. Ezért a munkámért kaptam az első Nívódíjat.
     
- További filmek, illetve sorozatok, melyeknek zenéjét írtam: Suli-Buli, Csúzli, Telemím, Kicsi a bors, Kerek világ, Én táncolnék veled, Töf-töf kiselefánt, Kék egér, Csepke, Öcsi a sztár.
     

- Több zenés színdarabhoz is komponáltam zenét:
   - Feri világgá megy (Madách színház, 1994)
   - Ludas Matyi (Madách színház, 1996)
     (Ez a színdarab 18 éve folyamatosan műsoron van!)
   - Holle anyó (Tivoli színház, 2001)
   - A kétbalkezes varázsló (Madách színház, 2004)

 
     
- Szimfonikus zenekari műveket is készítettem. A "Versenymű két szaxofonra" címűt Bergendy István és Muck Ferenc mutatta be a Szent István Király Szimfónikus Zenekarral. A "Karácsonyi kantáta" című szerzemény pedig számomra a legérdekesebb szimfonikus művem. Ezeket Németországban és Ausztriában is játszották.
   
Oldal tetejére
     
Eddigi munkáimért a következő elismeréseket kaptam:
- 1980 - Filmfőigazgatósági Nívódíj
- 1985 - M.T.V. Nívódíj
- 1988 - M.T.V. Nívódíj
- 1988 - XVIII. Magyar Reklámfilm-szemle zenei díj
- 1995 - A zuglói gyermekekért díj
- 1998 - M.T.V. Nívódíj
- 1998 - Nemzetközi gyermekfilmek fesztiválja - Arany Antenna díj.
- 2005 - A zuglói "Év Embere díj"
- 2011 - "Zuglóért" emlékérem
 

     
- 1996-ban egy zeneiskolai tanítványaimból álló ÜTŐZENEKART alapítottam, ami már a kezdetekben is komoly sikereket aratott. Az elmúlt 15 év során több mint 50 televíziós és 3 rádiós felvételünk volt. Világslágereket és különböző népdalokat adunk elő ütőzenekari feldolgozásban, egyedi, kedves és humoros stílusban. (Ehhez a zenekarhoz kapcsolódik az 1998-as televíziós Nívódíj és a Nemzetközi Arany Antenna díj.)  
     
- Az Ütőzenekarral az elmúlt 10 év során számos jótékonysági koncertet rendeztünk meg és adtunk elő.
   
Oldal tetejére
- 2004. április 30-án - az EU csatlakozás alkalmából - a Hősök terén léptünk fel egy különösen sikeres és nagyszabású koncerttel, amit több televíziós csatorna is közvetített. Tizenkét EU-s országból 30-30 árvaházi gyermek érkezett hozzánk, akikből egyetlen nagy kórust alakítottunk. Őket kísérte az Ütőzenekar és persze a közönség leírhatatlan lelkesedése, hangulata.  
     
- 2004. decemberében újra szerepeltünk az Aranyág című jótékonysági televíziós műsorban. Nagy megtiszteltetés, hogy a mai napig rendszeresen megjelenhetünk különféle zenés tévéműsorokban és interjúkban.
     
- Az Ütőzenekart 2006 és 2012 között háromszor is meghívták olaszországi vendégszereplésekre, amiknek örömmel tettünk eleget.
     
- Eddigi pályafutásom során körülbelül 200 produkcióhoz készítettem zenét.    
 
Számomra legfontosabb, hogy zenéimmel valódi emberi gondolatokat és érzéseket közvetítsek. Például a gyerekek önfeledt boldogságát, természetes vidámságát, egymásra történő odafigyelését, őszinte szeretetét, amikor az Ütőzenekarral lépünk fel. Máskor pedig a filmvásznon (vagy akár a színpadon) játszódó cselekmény történetét, mondanivalóját szeretném lekottázni, hiszen egy jó filmzene arról szól, amit a néző lát, de sajátos hatással kiegészíti és megszínezi annak tartalmát. Bízom benne, hogy felkéréseimet teljesítve még hosszú ideig folytathatom alkotómunkámat sokak örömére.
     
     

 

 

Mericske Zoltán hivatalos weboldala  -  Minden jogot fenntartunk!  -  Készítette az Energy Line Kft. (C) 2014